CivilszféraÉlet-módÉpítészetSzékelyföld

Városi porta, a népi építészeti hagyományok jegyében

Udvarhelyi zöldtornácos házra került a SICVLICVM-plakett

Ez az első városi ház, amely a SICVLICVM-mozgalomhoz csatlakozott. Nagyálmos Ildikó költő, újságíró új építésű, de a hagyományos formakincset magán viselő székelyudvarhelyi lakóháza érdemelte ki a plakettet és az emléklapot, amely azoknak jár, akik őrzik és éltetik a népi építészeti értékeket.

Az Élő Székelyföld Egyesület és Munkacsoport arra törekszik, hogy minél több településen felhívja a figyelmet a népi építészet értékeire, és bevonja a különböző házak, intézmények tulajdonosait vagy üzemeltetőit ebbe a zárt, értéket képviselő és folyamatosan bővülő, erősödő társaságba. E célkitűzés köré összpontosít, épül a SICVLICVM márka, amely tulajdonképpen egy önszerveződésen alapuló mozgalom, és első körben Udvarhelyszéken keresik fel azokat, akik hagyományos házakkal rendelkeznek, és csatlakozásra kérik fel őket.

Létrejött egy, a mozgalom üzenetét kidomborító plakett, amelynek megalkotásában többek között Gyöngyössy János mérnök, történeti grafikus, Kelemen Albert művészettörténész, képzőművész és Józsa László fazakasmester vettek részt, és amelyet Lázár Imre harangöntő-mester segítségével bronzból és „antikolt” alumíniumból is elkészíthettek. A mozgalomba bekapcsolódó, hagyományos jellegű épületekre végül a sóvidéki egykori önkéntes tűzoltójelvények mintájára elkészített, festett vagy festetlen cserépplakett kerül majd – tudtuk meg Simó Mártontól, aki az Élő Székelyföld Egyesület és Munkacsoport alapítója, és jelen mozgalom lelke.

Hagyományos és modern

Homoródkeményfalvi, illetve abásfalvi „szép székely házak” után Nagyálmos Ildikó székelyudvarhelyi bennvalójára került fel a SICVLICVM-plakett március 10-én – Ildikó névnapon! – a délelőtti órákban. Az ingatlan egy viszonylag újabb beépítésű városrészben található, egyfajta kis szigetként a modern, gyakran jellegtelen házak tengerében.

A zöld tornácos, fehérre meszelt, hagyományos formakultúrát tisztelő háromszintes lakófelületet magában foglaló ház teljes mértékben megfelel egy család igényeinek. Házigazdánk, Nagyálmos Ildikó elmondta, hogy bár korábban nem ilyen volt az ízlése, időközben mégis fontossá vált számára a helyi értékek megőrzése. A 11 éves ház két hónap alatt épült fel kőből, téglából és fából, „pirosba”, mellőzve minden más, tájidegen anyagot. Belső tere a modernet ötvözi a hagyományossal, a tulipános ablakokat, ablaktáblákat kimondottan a tulajdonos saját kérésére készítették, a gerendás mennyezet pedig a nagyszülői ház otthonosságát idézi.

Simó Márton jelezte egyébként a mostani eseményen, hogy a SICVLICVM-mozgalom úgy bővül, hogy aki plakettet kap, annak meg kell neveznie egy következő házat, amelynek olyan a tulajdonosa, hogy azonosulni tud a kezdeményezés lényegével. Nagyálmos Ildikó egy énlaki portát javasolt, amely a Misztrál együttes frontemberének, Heinczinger Mikának a tulajdona. Első „bebíróként”, azaz olyan személyként, aki magyarországiként birtokol székelyföldi házat, jó szóvivője lehet a projektnek – jegyezte meg Simó Márton.

Nagyálmos Ildikó felvétele

Térképen az értékek

A plakett és emléklap meghitt hangulatú átadásán jelen volt Gáll Levente korondi lakos is, aki egy 1843-ból származó ditrói székely portát mentett meg az enyészettől, és építette újra Korond határában. László Ildikó és Árpád pedig az újabb SICVLICVM-plakett „várományosaiként” vettek részt, hiszen a házaspár bükkfalvi épületegyüttese lesz a következő belépő, amely csatlakozik a „szép székely házak” és tulajdonosaik klubjához.

A kezdeményezésről a www.aszekelyhaz.ro honlapon lehet bővebben tájékozódni. Itt már látható az az interaktív térkép, amely a mozgalom terebélyesedésével párhuzamosan megmutatja majd, hogy Udvarhelyszék településein hány hagyományos ház, csűr, porta, épen megőrzött régi utcakép található. Fontos kiemelni, hogy a SICVLICVM-plakettel nemcsak az autentikus parasztházakat, építményeket kívánják megjelölni, hanem a hagyományos forma- és anyaghasználat segítségével felújított és használatba helyezett élettereket, valamint az ilyen szellemben tervezett és kivitelezett új lakóházakat, vállalkozások, illetve közintézmények telephelyeit is – derült ki a kezdeményező tájékoztatójából.

Asztalos Ágnes

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb