Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát szerint a nagyváradi rendház körüli jogvita már régen nem egy ingatlanról szól, hanem arról, hogy megőrizhető-e a pápai jogú rend egyházi autonómiája és több mint kilencszáz éves váradhegyfoki jelenléte. A főapát pünkösdi nagyinterjújában beszélt a jogsértő kilakoltatási kísérletekről, a hívek imádságos kiállásáról és arról is, miért tartja a közönyt nagyobb veszélynek, mint az erőszakot.

„Nagyvárad a mi kiszorításunkkal azt a jelenlétet veszíti el – mondotta egyebek mellett a főapát – , amely 1130 óta itt van, amely a premontrei anyakolostorból (a mai Franciaország területéről), hozta ide a keresztény Nyugatot. Mi hiteleshelyi tevékenységet végeztünk, mai értelemben közjegyzői és bírósági funkciót, lelkipásztorkodtunk, gyóntattunk, iskolákat alapítottunk és amit mi itt a Kárpát-medencében kiépítettünk, abból merítettek később a nyugati testvérrendházaink is. Ez egy olyan jelenlét, amely nem csak emléket őriz, hanem ma is él, imádkozik, szolgál. Ha ez megszűnik, a város nem egy intézményt veszít el, hanem önmaga egy rétegét azt, amely alatt a saját gyökerei vannak, és amelyet sem múzeummal, sem emléktáblával, sem névadással nem lehet pótolni. Mert Nagyvárad éppen azért különleges, mert itt katedrálisok és kolostortemplomok, különböző kultúrák és felekezetek épületei állnak egymás mellett és mögöttük élő közösségek, amelyek ezt a várost azzá tették, ami. Ha ebből valami eltűnik, akkor a város egy darabot elveszít a saját múltjából”… Tovább

Kapcsolat:
Nem csitul a botrány Nagyváradon Fejes Rudolf Anzelm premontrei prépost prelátus körül. Egy évvel ezelőtt kapott írásos felszólítást a nagyváradi polgármesteri hivataltól, hogy haladéktalanul hagyja el a kolostort, ahol 1997 óta szolgál. Azóta számos politikai és civil szervezet is az apát mellé állt, hogy megvédje azt a történelmi épületet, mely a rend 900 éves nagyváradi múltjának egyik mérföldköve, és ahol a rendház mellett nagymúltú premontrei gimnázium és jogakadémia is működött.



