Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának szervezésében 2026. január 23-án, 17 órától Dávid Gyula irodalomtörténész tart előadást Erdélyi Helikon (1926-2026) címmel az EME székházában, a Magyar Kultúra Napja alkalmából.
A száz éve létrejött Helikon íróközösség tizennyolc esztendeje három szálból fonható össze: az egyik magának az írók közösségének története, ahogyan az a tizennyolc esztendő alatt lezajlott marosvécsi, illetve egy alkalommal kolozsvári) találkozók jegyzőkönyveiből, és az azokhoz kötődő dokumentumokból összeáll.

A másik az íróközösség által jegyzett, 1928-1944 között megjelent folyóirat, az Erdélyi Helikon, amelyben – a külső körülményektől is befolyásoltan – megtestesülnek azok a célkitűzések, amelyek az első találkozón megfogalmazást nyertek, illetve az, ami nem mindig kedvező külső körülmények folytán azokból megvalósítható volt. Végül a harmadik a Helikon könyvkiadójának, az Erdélyi Szépmíves Céhnek a története, már amennyi abból kiolvasható és kikövetkeztethető az emblémájával megjelent 166 könyvből és némi kordokumentumokból. Végül ott van a helikoni ideológia a transzilvanizmus, amelynek kérdésköre mindezekben és mindezek mögött jelen van, ugyanakkor időben és korokat átlépve messze túlmutat rajtuk.


Az előadás helyszíne: 400009 Kolozsvár, Jókai (Napoca) u 2-4. str.





