Még a múlt év második felében jelent meg P. Buzogány Árpád novelláskötete Valakik integetnek címmel. Korábban is sor kerülhetett volna a bemutatására, de a szerző akkor úgy nyilatkozott, hogy van még egyéb is a tartsolyban, egyszer azokkal kívánt foglalkozni. P. Buzogány több műfajban tevékenykedik, úgyhogy könnyű neki, bőven van amit elővennie és kiállnia az olvasóközönség elé.
A székelyudvarhelyi Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó kötetbemutatón, janár 23-án ezalkalommal Sánduly Lajos költő, Zeteváralján élő nyugalmazott magyartanár volt az író beszélgetőpartnere a Haáz Rezső Múzeum Képtárában megtarott író-olvasó találkozón, amely alkalmat kihasználta arra, hogy röviden bemutassa az írót. Nem azért, mert ismeretlen volt a jelenlevők számára, inkább azért faggatta, hogy szóljon röviden a másik szakmájáról, a rendes foglalkozásáról is.
A magyartanári mivolt egyértelmű. Azonban nem derült ki pontosan, hogy mit jelent a „kulturális mediátor”, amely második „hivatalos” képzettségét jelzi – a terminus igazi jelentése elvész valahol a 21. század elejének kavalkádjában – , viszont az egyértelmű, hogy P. Buzogány az elmúlt évtizedekben kipróbálta magát pedagógusként, könyvtárosként, újságíróként, napilap szerkesztőként, de a fősodor, amelyen haladt az mégiscsak a művelődésszervezés és a tudományos jellegű, illetve szépirodalmi munkák szerlesztése, lektorálása. Az általa szerkesztett kiadványok száma meghaladja a százat, saját névvel jelzett munkák száma bőven húsz felett tart, s ami a prózát illeti, ez a mostani a negyedik novellákat és elbeszéléseket tartalmazó kötete. A munka szüneteiben ír szépirodalmat.
Egyértelmű :nem nagy „dolgok”, a történetei, olyanok, amelyekbe bármikor belehelyezhetjük magunkat. Tizenhét szeretni való írás, olyanok, hogy közben mindeniket átjárja a líraiság, de ott leng az egyszerű és „prózai” félelem, olykor a humor is. Miféle félelem?… Az a valóságos állapot, amelyben képesek leszünk egyre kevesebbek lenni, önmagunk satnya árnyékává válni a fogyasztói társadalom vidéki bugyrában, amelyben ugyanúgy „elveszünk”, „átalakulunk valamivé”, mintha egy nagyvárosban vagy távoli kontinensen élnénk. A lokálisban ott vannak mind a világot uraló nehézségek, a veszélyérzetért, annak megéléséért nem kell túl messzire mennünk. Úgyhogy ilyen szempontból univerzálisra tágítható P. Buzogány Árpád saját(os) világa.
Miféle félelem?… Az a valóságos állapot, amelyben képesek leszünk egyre kevesebbek lenni, önmagunk satnya árnyékává válni a fogyasztói társadalom vidéki bugyrában, amelyben ugyanúgy „elveszünk”, „átalakulunk valamivé”, mintha egy nagyvárosban vagy távoli kontinensen élnénk. A lokálisban ott vannak mind a világot uraló nehézségek, a veszélyérzetért, annak megéléséért nem kell túl messzire mennünk. Úgyhogy ilyen szempontból univerzálisra tágítható P. Buzogány Árpád saját(os) világa… Nyilván nem így „jön át” a szövegekből a „romlás”, hanem áttételesen…
Sánduly Lajos – az estre való felkészüléskor – tett egy érdekes kísérletet: megkérte a MI-t – azaz: AI-t az „ej áj-t”, van-e vajon olyan ember, aki őkelméről nem hallott az utóbbi két esztendőben? – , hogy mondjon/ írjon véleményt erről a kötetről. Nyilvánvaló, hogy nem „olvashatta”, hiszen az itt szereplő írások nem kerültek ki a világhálóra, nem publikált azok közül egyet sem a szerző olyan lapokban, amelyeknek eletronikus változatuk is van, szóval őkelme csak blöffölni tudott. Összehordott néhány általánosságot, blöffölt egyet, mint a diák, aki hasalással próbálja pótolni olvasottság hiányát, hiszen a P.B.Á. által elkövetett korábbi „információhalmazból” azért valami az internetről is kiszűrhető… Nagy általánosságokat képes volt megfogalmazni, de érzések, érzelem nélkül… Az irodalom mégiscsak olvasva jó: hagyományosan analóg módon lehetünk képesek odabent az értelmezésre. A lelkünkben. Olyanja az MI-nek nincsen és nem is lehet…
Az itt szereplő írások rövidek, lényegre törőek. Az író jól gazdálkodik az élményeivel, s azokat úgy adja bennük tovább, hogy saját léthelyzeteinkben magunkat felismerve derüljünk, világosojunk. Bizonyság ez a kötet arra, hogy a nagy kulturális elosztórendszerektől függetlenül, a provinciában lehet értékes és élvezetes irodalmat művelni. Miért ne lehetne?!
Kik integetünk? Mi magunk, akik itt élünk a térfigyelő-kamerák látóterében. Vegyük észre, s intsünk időnként vissza. Csápoljunk is! Hadd lássák!… Hiszen benne vagyunk a jelenünkben. Rólunk (is) szól a történet.
P. Buzogány Árpád: Valakik Integetnek. Novellák, elbeszélések. Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2025. 140 old.
