Baromfitenyésztés Homoródszentmártonban

Homoródszentmárton kijáratától nem messze, a Leányerdő felé kanyarodó út és a Nagy-Homoród mellett, csodás környezetben található Péter Zsolt és testvére tanyája. Többféle haszonállat tartásával próbálkoztak az elmúlt évek alatt, de most úgy tűnik, hogy hosszabb távon a baromfitartás fog számukra beválni.

A Homoród jobb partján szépen gondozott területre érkezünk. A kapuban öt kistestű kutya szalad szembe, vadászkutyák, amint később megtudom, de ennek ellenére mindannyian barátságos kis ebek. Az áprilisi szellő szokatlanul csípős, inkább februárt idézik a még hótól fehér domboldalak is, mindenki a tavasz érkezését várja.

Péter Zsoltnak nincsenek homoródszentmártoni gyökerei, egy barátja révén vásárolták meg az itt lévő telket évekkel ezelőtt.

– Mivel Korondon nevelkedtem fel, ott töltöttem a gyerekkoromat, nem volt számomra idegen az állattartás. A kilencvenes évek elején szüleinkkel együtt Magyarországra, Budapestre költöztünk, ők most is ott élnek, s mivel akkor még nem volt magyar állampolgárságom, hazajöttem. Az állattartás a galambászattal kezdődött. Aztán Felsőboldogfalván vásároltam egy területet, építettem egy hatalmas istállót, ahol juhokat, teheneket, lovakat tartottunk. Mivel ott nem volt legeltetetésre alkalmas területünk, ismeretség révén Szentmártonban kaptunk egy legelőrészt, a Szőlőoldalt. Így kezdődött az egész – meséli Zsolt a kezdeteket. És aztán később, hogy ne kelljen az állatokat télen átvinni Boldogfalvára, ahol ráadásul vízhiány is volt, Zsolt a bátyjával közösen vásárolta meg a jelenlegi farmot.

Kis kitérővel újra itthon

– Egy idő után mondtam bátyámnak, hogy többé nem gazdálkodom, s mivel az eredeti szakmám ipari festészet, elmentem Párizsba dolgozni. Két évet ott voltam, hatalmas csarnokok vasszerkezeteit kellett lefestenünk, valamint az ünnepekre szánt díszítőelemek – óriási kosarak, nyolc méteres mackók, karácsonyi dekorációk stb. – fémvázát festettem. Azzal az anyaggal dolgoztam, amit húsz éve a NASA használt az űrhajók festéséhez. Párizsból Németországba, onnan Hollandiába, majd Ausztriába kerültem, összesen öt évet töltöttem el külföldön. Ez idő alatt bátyám itthon gazdálkodott, közel négyszáz juhot tartott. Tavalyelőtt megkérdezte, hazajövök-e, mert ha nem, eladja a tanyát. Így a hazajövetel mellett döntöttem – mondja Zsolt, és hozzáteszi: különben szereti a vidéki életet, a gazdálkodást, bármennyire is nehéz.

A tanyán nem csupán szárnyasokat – tyúkokat, libákat, kacsákat – nevelnek, hanem nyolc kutya – simaszőrű foxterrier, Jack Russel terrier, pumi, malak, kaukázusi – is őrzi a tanyát, de a pajtában malacok, juhok és egy csikó is helyet kapott. Zsolt azt szereti, hogy minden állatból legyen.
Ilyenkor tavasszal még nem túl látványos a tyúkudvar, néhány kakason, némarécén, libán és tyúkon kívül más nem kapirgál a fagyos talajban. Zsolt éppen most kezdte el a csirkék keltetését, saját tyúkjainak tojásaiból fedezi az utánpótlás egy részét. A húscsirkéket viszont vásárolja, és ő neveli fel teljesen tápmentesen.

– Most alakítom ki a kuncsaftkörömet, akik azért jönnek hozzám vásárolni, mert igazi házi csirkét akarnak fogyasztani. Hat hónapig tartom őket szabadon ezen a hatvanáras területen, természetes körülmények között és szemes takarmánnyal – búzával, kukoricával – etetem, tápot nem kapnak. Az én csirkéim hat hónap alatt nem lesznek hatkilósak, csak három – mondja Zsolt.

Fajállatból is van bőven a baromfiudvarban

Tavaly ezerötszáz hústyúk nőtt fel az udvarban, idén pedig csak annyit vásárol, ahányat a kuncsaftok megrendelnek. A vásárlóknak konyhakészen adja át a húst, erre az alkalomra egy tollfosztó centrifugát is beszerzett. A duplahasznosítású fajszárnyasokat az utánpótlás miatt tartja Zsolt, ezek tojásaiból kelteti ki a csirkéket, amelyeket értékesít.

– Leginkább saját részre szoktam a fajtiszta kakasokat, tyúkokat szaporítani, de aki érdeklődik, kiszolgálom. Többnyire vegyesen keltetem ki a csirkéket, így mindenféle fajta lesz. Van australorp, amelyet 1920 környékén tenyésztettek ki Ausztráliában, a tyúkudvarban megtalálható a Jersey óriás, az Amerikában kitenyészett tyúkfajta, ezek kék és fekete színűek, aztán vannak kendermagosok, az amrockok, amelyek szintén Amerikából származnak, és vannak olasz tojótyúkok is. Tavasszal, márciustól május végéig minden harmadik nap Zsolt száz tojást rak be a keltetőbe és követi minden nap figyelemmel. Nyári időszakban százötven-kétszáz kacsa is nevelkedik a farmon.

– A némakacsák olyanok, mint a galambok, hiába van tó kialakítva a hátsó udvaron, átrepülnek a patakhoz, s ilyenkor bizony megtörténik, hogy elviszi őket a róka – mondja Zsolt.

A hústyúkoknak és a fajtyúkoknak más-más az étrendjük, ezért is vannak külön udvaron. A hústyúkok egész nap esznek, így a gabona mindig rendelkezésükre áll, a házityúkoknak viszont csak reggel és este adnak enni. A testvérpár közel nyolc hektár földet művel meg, egy része saját, másik felét pedig bérlik.
– A Homoródmenti vadásztársulat felajánlotta, hogy átvenne ezer körüli fácánt, ezért idén szeretném megpróbálni a fácántenyésztést. A magyarországi Szarvason lévő fácántelepről kellene beszereznem a napos vagy az előnevelt csirkéket, de egyelőre a vírus miatt nem tudok kiutazni.

Profi szinten űzik a postagalambászatot

Zsolt fiatalkora óta foglalkozik postagalambokkal, az utóbbi egy évben nagyjából ötven kupát gyűjtött össze barátjával, Árpáddal, akivel tandemben versenyeznek. Tavaly augusztusban maratoni távon Hargita megyében első helyezést értek el. Mindketten tagjai a hatvanegy tagot számláló Udvarhelyi Postagalambászok Egyesületének. Székelyudvarhelyen 120 éve létezik postagalambászat, és azóta sem ért el senki ilyen eredményt, mint a Kerekes-Péter páros. Tavaly ősszel a fiúk egyik galambja Berlinből jött haza és Hargita megyei rekordot döntött.

– Ilyen még nem volt a megyében, hogy egyéves korában a galamb repült egy csehországi Jihlavát (1855 km), egy Prágát (992 km) és utána egy Berlint (1207 km), ugyanakkor harminc százalékra helyezte magát. Reggel hétkor indult el Jihlaváról és éjszaka fél 12-kor érkezett meg Homoródszentmártonba. Megkésett ugyan egy kicsit, de az a szenzációs, hogy este érkezett és tudnivaló, hogy sötétben nem látnak a madarak. Minden galamb lábán található egy chip, és amikor hazaér, s rálép a dúc küszöbére, az érzékeli és automatikusan megjelenik az elektronikus rendszerben, hogy megérkezett – magyarázza Zsolt a szabályokat.

A fiúk napi két-három órát foglalkoznak a galambokkal, de egy napig sem hagyhatják magukra a madarakat, folyamatos odafigyelést, gondozást igényelnek.

Zsolt szerint érdemes gazdálkodni, állattenyésztéssel foglalkozni, de csak akkor, ha rendelkezünk annyi pénzzel, amit be tudunk fektetni. Másrészt kitartás is kell hozzá, mert sok buktató van, hamar feladhatja az ember. Szerencséjére, mondja, barátai segítik munkagépekkel és olykor kétkezi munkával is.

– Érdemes több lábon állni, mert ez egy körforgás, ebből sosem tudja az ember kivenni a pénzét. Ha kivennék egy nagyobb összeget, akkor kiesne egy láncszem és csődbe menne a vállalkozás. Amúgy hosszú távon jól meg lehet élni belőle, csak ki kell tartani – tanácsolja a baromfitenyésztő.

A külön meg nem jelölt fotók a szerző felvételei

Nagyálmos Ildikó