Érdemes megtanulni a túlélés négy szabályát, amelyet a tíz éves szibériái fogságot túlélt, életének 101. évében elhunyt Placid atya fogalmazott meg!… Túl-élés… „…túl kellett élnem ezt a poklot, és ennek négy szabályát hadd szabadjon elmondanom, mert ez azért a mostani életünkre is biztos hogy áll!”
1. szabály: A szenvedést nem szabad dramatizálni. Attól csak gyengébb lesz az ember, ha panaszkodásra fecsérli el az energiát... – Ott a lágerben, valahogy ezt ösztönösen megérezték a „túlélni akarók”, mert ha valaki elkezdte mondani, hogy ez se jó, meg az se, akkor rögtön másra terelték a szót, hogy beszéljen a szakmájáról, a családjáról, bármiről, csak ne veszítse el az életerejét. Placid atya azt mondta, hogy ebben az időben három és fél millió politikai fogoly volt a kb. 16 ezer lágerben. Ezek közül ezrek, százezrek hazatértek. „A kutyafáját, én sem vagyok silányabb! Ezt kellett nekünk mondani, mert ez mozgósította bennünk az energiákat, hogy túl tudjuk élni.”
2. szabály: Keresni kell az élet apró örömeit. – Hogy milyen örömök lehettek a Gulágon? Csak egy példa: „Mínusz húsz fokban erdőirtás volt. Kimentünk az erdőre dolgozni, de bennünket örökké motoztak, mert a kék parolis belső őrök átadtak a piros parolis külső őröknek, és akkor megmotoztak. Ilyenkor a pufajkánkat szét kellett tárni, megtapogattak, hogy sugárhajtású repülő, vagy atombomba nincs-e a hónunk alatt. De ha a katona elfelejtette levenni a vattasapkámat, micsoda öröm volt, mert mire ő azt kikutatta volna, addigra én megfáztam volna. Észre kell venni az élet apró örömeit.” De ezen kívül öröm volt, apró öröm, hogyha a mínusz 40 helyett csak 30 fok hideg volt, vagy ha két szem krumplival többet találtak a levesben, mint tegnap… Szintén nagyon fontos volt, hogy ezeket az örömöket meg is osszák egymással. Sőt, esténként szabályos „kis öröm mesélő bajnokságokat” rendeztek, s az lett az olimpiai bajnok, aki 17, az előbb említettekhez hasonló örömöt talált aznap, a rettenetes láger-életben!
3. szabály: Különbek vagyunk rabtartóinknál! –„Ha nem értek egyet azzal, hogy én hangya vagyok velük szemben, akkor nekem ebben a szituációban kell megmutatnom, hogy igenis többet érek, igenis értékesebb vagyok, igenis nemesebb vagyok, igenis emberibb vagyok, különb vagyok, mint az a géppisztolyos. Ez mozgósítja az energiákat” Igen, talán erre a dacra, erre a büszkeségre, keresztyén körökben nem is szoktunk úgy gondolni, hogy ez is lehet egy belső energiaforrás…
4. szabály: Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselni a szenvedést! – „Amikor megérkeztünk a szovjet rabtelepre, azt mondták, hogy a hőmérséklet mínusz 46 fok. Hómező vett körül. A havon kellett állnunk több, mint fél óráig, mezítláb, mert a vonaton az egyik szovjet rabtársam ellopta a cipőmet. Úgy éreztem, mintha tüzes parázson álltam volna. Bőgtem, mint egy gyerek, amíg teljesen érzéketlenné nem fagyott a lábam. Újabb szörnyű fájdalom volt, amikor a barakkban felengedett a fagyás. Bevallom azonban, hogy nem gondoltam akkor Jézus keresztre feszítésének fájdalmaira, csak azért fohászkodtam, hogy túléljem ezt a szörnyűséget…” Az Isten nemcsak kapaszkodókat, vékony szalmaszálakat ad azoknak, akik bíznak Benne, de ha kell azt is megmutatja, hogy őt igenis, komolyan kell venni! Már a hazafelé úton történt, hogy egy agronómus felszabadult örömébe bosszút kevert, s azt találta mondani, hogy „csak legyen a kezemben még egyszer géppisztoly, még a csecsemőnek sem fogok kegyelmezni…” 3500 km-t megtehetett. A határ előtt azonban pár száz méterrel meghalt. „Az egyik fogolytársam meg is szólalt: – Atya, úgy látszik, nem lehet játszani az Istennel. Valóban nem léphetett hazánk földjére ezzel a gyűlölettel…”
Dr. Oloffson Károly, azaz Placid atya 1916-ban született Rákosszentmihályon, 1933-ban lépett be a bencés rendbe, 1939-ben magyar-német-bölcselet szakos tanári diplomát, majd doktorátust szerzett és pappá szentelték. Gimnáziumi tanár volt, amikor 1946-ban letartóztatták. A szovjet katonai bíróság koholt vádak alapján a Szovjetunió munkatáboraiban letöltendő tíz év szabadságvesztésre ítélte. 1955-ben tért haza a Gulágról, de a kommunista diktatúra alatt sem papként, sem tanárként nem működhetett. Gyári munkásként, betegszállítóként, mosodai munkásként, végül mosodavezetőként kereste kenyerét. Papi hivatását sokáig csak titokban gyakorolhatta. Placid atyát a kommunista államhatalom halálra szánta, ezért internálták a Gulágra. A három diplomás, doktori fokozottal rendelkező fiatal, tehetséges, intelligens bencés szerzetes nem tört össze, hanem hitéből erőt merítve hamar felismerte, mit kell tennie: „Én nem diákokat fogok tanítani, ahogy elterveztem. Nekem az lesz a dolgom, hogy tartsam a lelket a fogolytársaimban. Ezért voltam én a legboldogabb ember az egész Szovjetunióban, mert rám talált az életfeladatom.” – vallotta. Placid atya rengeteg rabtársában tartotta a lelket, tekintet nélkül nemzetiségükre vagy vallásukra. Hosszú és fordulatos élete a keresztény hit és öröm, a másokért vállalt önzetlen szolgálat, valamint a minden nehézségen felülemelkedni képes evangéliumi lelkiség ragyogó és hiteles példája. Életének 101., papságának 78. évében 2017. január 15-én hunyt el.
Forrás: Nyirgorkat.hu
