Már az elején belengetem, hogy ne botránkozzunk meg… Vagy, ha valaki túlságosan nyugatpárti, akkor hadd szóljon a dáridó… És hát most Nyugat alatt nem Európát, a görög-latin-keresztény kultúrát, bölcsességet, történelmet értem, hanem csak annak „esszenciáját”, ami kivándorolt, áttevődött Amerikába, annak is az északi felébe.
De itt most nem a kultúráról van szó. Nem annyira. Inkább az ideológiai hadviselésről, a demokrácia-exportról. A világcsendőrségről. A pénz és a bankok, a hitelek és az érdekek hatalmáról. A befolyásolásról és a csicskaságról. A társadalmi berendezkedés majom-módi másolásáról. A felelőtlen szabadság „érzetéről”. Arról, hogy nem munkával, termeléssel, alkotással kell pénzhez jutni, s még csak nem is cserekereskedelemmel, hanem hitellel. Adunk mi pénzt – mondja Amerika – , megelőlegezzük a kölcsönt, te csak nyugodtan éld ki ferde hajlamaidat, háborúzz, mérj megelőző vagy elrettentő csapást. Majd adunk megint kölcsönt arra is, hogy fizesd meg a háború károkozásait és építsd újjá országodat, ha van akivel. Az mellékes, hogy még dédunokáid is eladósodnak előre, mert így forog a pénz, nekünk meg hálás lehetsz, hogy azonnal segítettünk.
Mert kialakult egy olyan népesség azon a földrészen, amelynek nincs európai értékrendje, hanem továbbéltetett angolszász-gyarmati nemzettudata van, amely arra jó, hogy élősködjék a föld népeinek életerején. Amelynek nincs ősi történelme, sem karaktere. Atomtudósokat, szakembereket, mindent az égvilágon ennek a szolgálatába állítanak. Hiszen nekik köszönhetjük többek között a szuperjó (?!) hollywoodi filmeket, a country zenét, az atombombát, a pszichológiát, a több száz „kereszténynek” nevezett szektát és egyházmásolatot, a fegyverviselési jogot, az IT-szektort, a világhálót és high-tech óriásokat. A mekiről, a kóláról, az agyalágyult, valóságtól elrugaszkodott devianciákról és ideológiai mítoszokról most hadd ne tegyek említést.
Ugyanakkor Amerika soha, semmiért nem kért bocsánatot: nem szégyelli sem az indiánok kiirtását, sem a nemzeti öntudat eltörlését, sem a 70 tetületen kívüli háborút, amelyet vívott, sem a demokráciaexportot, sem a lehallgatási botrányokat, sem a fegyverbizniszt, sem az emberéletek feláldozását világcsendőri ambícióért, sem a szövetségesei cserbenhagyását.
Sőt, még dicsekszik is a bűntényeivel, az erőltetett pénzvilág globalizmusával, az aberrációival, a lázálmaival. a filmjein, zenéjén, szektáin és mindent elkenő pszichológiáján keresztül. Büszke a nyitott társadalmára a szabadelvű világrend diktatúrájára. Ő a világ csődöre. Ő szeretné korrumpálni a világot titkosszolgálatán keresztül. Pedig ezek mind emberiségellenes bűnök. Ki meri, ki tudja őt számon kérni majd valaha is ezekért, és mikor?
Amerika, sőt: ‘Ámerika’ média-világuralma már kész röhej, ahogy a valóságot néhány jól fizetett cégén keresztül láttatni, s lehazudni akarja. Azt hiszem, vagyunk/ vannak még azért „néhányan” a világ más részein is, akiket nem lehet ilyen könnyen becsapni.
Holott az amcsik egypólusú világrendje ezt a jól fésült képet szeretné láttatni magáról. Már több mint egy évszázada mondják nekünk, tősgyökeres eurázsiaiaknak, hogy mi a jó, s ki a főgonosz, kit kell jutalmazni és előnyben részesíteni, kit kell kiszorítani és leépíteni, kit kell megsemmisíteni… a béke érdekében.
Pedig létezik a keresztény alternatíva is.
A demokráciát meg lehet tölteni keresztény tartalommal. Lehetne Jézus parancsára úgy is evangelizálni, hogy a másik ember, a másik nép, a tőlem erősebb vagy gyengébb ne legyen ellenség.
Jézus Krisztus úgy egyetemes megváltó, hogy nem globalista, nem internacionalista, nem gyökértelen világfi. A keresztény ember nem kozmopolita, hanem a konkrét hagyományain, örökségén, családjába, népébe bele testesült karizmáin keresztül, mint kovász élteti és járja át a rábízottakat. Így csillantja fel és kívántatja meg az istenes élet szépségét, örök távlatait.
És lehetne úgy is békét építeni, hogy ne még több fegyverrel, szankciókkal, embargókkal, és ne sovinizmussal, náci/kommunista vagy fasiszta, nemzetiszocialista ideák mentén nézzünk ki a fejünkből.
Ehhez viszont vissza kellene nyúlnunk gyökereinkhez. Nem szabadna teret engednünk a bennünk fel-feltörő kapzsiságnak, meg hatalomvágynak. Tudnánk élni, bizony, háborús uszítás, videó-üzenetes szappanoperák nélkül is.
Magunk között mi jobban ismerjük egymást, mint Amerika minket.
Oroszország mindig is Európa része volt. Európa csak mindkét tüdejével tud jól lélegezni. Nem kéne ezt elvitatni. Nekünk még legalább egészséges(ebb) az öntudatunk, már legalábbis itt a keleti térfélen.
Nem kellene, onnan az óceánon túlról megmondani mikor mivel fűtsünk, vagy hogyan öltözködjünk. Mi még jól érezzük magunkat a bőrünkben férfiakként és nőkként is. És tudjuk a kettő közti különbségeket. Nem szükséges hogy oxfordi vagy texasi tudósok leckét adjanak abból, miért likas a makaróni.
Ehhez viszont önmagunkban is le kellene állítanunk időben – vagy legalábbis igyekezni visszafogni – , a vad erőszak, az automatikus ököljog mentalitását, parttalan pusztítását már úgy is, hogy nem tápláljuk a másikban a dühöt, a gyűlöletet, a bosszút. Úgy is, hogy bátrabban használjuk higgadt, józan eszünket akár a szeretet perspektívájában is.
Nem látom sehol az NGO-kat, a haaznos civil szervezeteket, a többi keresztény felekezeteket, a világvallások képviselőit sem (a pápán kívül), hogy hetente adnák egymásnak a kilincset Brüsszelben-Berlinben-Kijevben-Párizsban vagy Moszkvában. Mintha teljesen átengednék a terepet a szekuláris gonoszságnak, mintha lehajtanák fejüket, mint a káka, és önként-dalolva, a ‘haladás’ és a ‘modernség’ jogcímén hagynák, hogy bedarálja őket ez a felszínes Amerika-imádat.
A békéért nem elég imádkozni. A békéért tenni is kéne. Sokmindent.
Például az Amerikai Egyesült Államok keresztényei is síkra szállhatnának kormányuknál, magukba nézhetnének, hogy mi lett abból a szabadelvű kereszténység-értelmezésből, ami mára, mint egy invázió a fejlett nyugatot is behálózta és megszállta.
Talán a mi európai kereszténységünk is ennek lett a foglya. Túszul ejtette őt is a liberális szabadság zsákutcás csapdája.
Jó lenne kihátrálni belőle. Amíg nem késő.
