CivilszféraEgyházVallás

Elhunyt Bencze Izabella

A közjó fáradhatatlan harcosa volt

Pénteken, 2021. február 26-án, életének 72. évében meghalt dr. Bencze Izabella jogász, civil aktivista, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának a tagja – tudatta a sajtót családja szombaton.

Bencze Izabella 2007–2010 között a Magyar Rádió Közalapítvány ellenőrző testületének az elnöke, 2010-től a magyar közszolgálati médiumok tulajdonosi testületének, a Közszolgálati Közalapítványnak az Országgyűlés által választott kurátora volt – írja a Magyar Nemzet. Alapító tagja volt a nemzeti értékeket képviselő Civil Összefogás Fórumának (CÖF).

A CÖF az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében méltatta munkásságát, kiemelve, hogy Bencze Izabella fáradhatatlanul küzdött a közjóért. „A szovjet csapatkivonás gazdasági háttértárgyalásainak vezető jogásza volt. Feltárta a magyarországi rablóprivatizáció körülményeit. Székelyföld villámcsapástól megsemmisült atyhai templomának újjáépítését szervezve is szolgálta Isten országát” – írták.

Adorján Imre lelkésszel az atyhai plébánia udvarán – háttérben az épülő templom félkész tornya látható – a felvétel 2017 júniusában készült – Fotó: Atyha.ro

Publicisztikáit emberek tízezrei várták és olvasták. Szavait, mondatait, amelyekkel mindenkor az Isten, a haza és a szeretet parancsának követésére hívta a magyarságot, megőrizzük” – írta a szervezet.

Bencze Izabella jogi szakvizsgáját 1978-ban szerezte. Nagyvállalatoknál főosztályvezető jogtanácsosként, majd a rendszerváltozás után a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában, a Honvédelmi Minisztériumban, az Állami Fejlesztési Intézetben, valamint a Pénzügyminisztériumban dolgozott osztályvezetőként, főosztályvezetőként, kodifikátorként. Öt évig, 1998-tól 2003-ig, az ország legnagyobb állami vagyonkezelő szervezetének, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak a vezérigazgató-helyettese volt. Ebben az időszakban több állami nagyvállalat igazgatósági, illetve felügyelőbizottsági tagjaként vállalt feladatot. 2007–2010 között a Magyar Rádió Közalapítvány ellenőrző testületének az elnöke,

2010-től a magyar közszolgálati médiumok tulajdonosi testületének, a Közszolgálati Közalapítványnak az országgyűlés által választott kurátora lett.

Az MTI és a Magyar Nemzet jelentése nyomán

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb