képzőművészetkiállításKultúra

Megtekinthető Elekes Gyula Örökség című kiállítása

A megnyitóünnepségen jártunk

A képzőművészt nem kell különösebben bemutatni Székelyudvarhelyen, hiszen itt született, eddigi életpályája során is többnyire ehhez a városhoz kötődik. Két évtizeden át volt az itteni Művelődési Ház igazgatója, ahol tűzománc-szakkört vezetett – vezet ma is – , és épp ebben a teremben biztosított lehetőséget számos kollégájának lehetőséget a bemutatkozásra. Legutóbb tizenegy évvel ezelőtt volt egyéni kiállítása ebben a galériában.

Elekes Gyula

Amióta nem ő vezeti ezt a székelyudvarhelyi intézményt, eléggé nagy utat járt be. Több ideje maradt az alkotómunkára, illetve arra is, hogy Kárpát-medence szerte jelen legyen a köztudatban.

Metamorfózis (2021)

Ez idő alatt – 2021-ben és 2022-ben – kiállított Budapesten, Esztergomban, Marosvásárhelyen, majd Bukarestben, a székelyudvarhelyi tárlat előtt közvetlenül pedig Kolozsváron, az Erdélyi Művészeti Múzeumban, ahol a Bánffy-palota három termében elhelyezett 64 munkájával ismerkedtek meg az érdeklődők. Ebből a reprezentatív anyagból válogatott most össze annyit, amennyi itt a Koncertterem falain elfér.

Elekes Gyula Örökség című kiállítása 2022. december 6. és 18. között tekinthető meg a székelyudvarhelyi Művelődési Ház Koncerttermében.

A szerző felvételei

Simó Márton

Írásunk a későbbiekben frissül!

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb