Kós András 110 – életmű-kiállítás Sepsiszentgyörgyön

A Kós András (1914 –2010) alkotásait felsorakoztató tárlat megnyitóját szeptember 12-én, csütörtökön 18 órától tartják a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében. A tárlat augusztusban a Kolozsvári Magyar Napokon volt látható a Művészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában.

A sepsiszentgyörgyi megnyitó házigazdája Vargha Mihály szobrászművész, a kiállítást méltatja Szebeni Zsuzsanna, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője, illetve beszédet mond a művész lánya, a kiállítás társkurátora, Kós Katalin is.

Közreműködik: Kovács Sára diák. Moderátor: Prezsmer Boglárka, drámapedagógus.

A kiállítás 2024.  november 24-ig lesz látogatható.

Az Erdélyi Művészet közlése nyomán

Kapcsolódó:

Kós András (1914-2010) szobrászművész. Kós Károly építész és író fia, Kós Balázs mezőgazdász, Kós Károly néprajzkutató, Koós Zsófia színész testvére Kós Katalin Zsuzsanna apja. Középiskolai tanulmányait Bánffyhunyadon kezdte (1925–1928), és a kolozsvári Református Kollégiumban végezte (1932), Temesvárt a Szépművészeti Akadémián szerzett rajztanári oklevelet (1938). 1939-ben a kolozsvári Barabás Miklós Céh fiataljainak a kiállításán állított ki, ez volt első kiállítása. 1940-től Kolozsváron élt, ahol rajztanárként kezdte pályafutását. A második világháború végén hadifogságba esett (ahonnan 1948-ban szabadult). Színházi díszlettervező Kolozsvárt (1948), a Magyar Színművészeti Intézet rendező szakos tanára (1949), majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanszékvezetője nyugalomba vonulásáig (1950–1980).

Már gyermekkorában saját meséit illusztrálta, és nyomtatta ki apja sztánai műhelyében. Színpadi díszletet tervezett Szentimrei Jenő Csáki bíró lánya című kalotaszegi balladája és Erkel: Hunyadi László című operája kolozsvári bemutatójához; elkészítette Tamási Áron Rügyek és reménység című elbeszéléskötete (1935) és a Versekben tündöklő Erdély antológia (1941) címlapját. Művei közül kiemelkedik Bethlen Gábor-szoborterve (1941); kiállításon mutatta be a Bábolnai felkelés (bánpataki mészkő, 1957), Bolyai (bronz, 1965), Apáczai (tölgyfa, 1975), Déryné (körtefa, 1975) és Tótfalusi Kis Miklós (tölgyfa, 1976) fejszobrát. (A Wikipédia nyomán)

„A művészet nem tudomány, és nem is elsősorban az észhez szól. Ha nem jut el a lélekhez, nem igazi művészet, hiszen az alkotó sajátmagát, érzelmeit, elképzeléseit, lelkét viszi bele az alkotásba, a lélek pedig hamarabb megérez dolgokat – vallja Kós András. És ez a művészetének a lényege is: a lélektől a lélekig ható üzenet, amelyben benne foglaltatik az egyénnek és egy egész közösségnek a múltja, jelene és jövője. Kós András szobrai úgy korszerűek, hogy időtlenek, és úgy egyediek, hogy egyben általánosak is. Magukon hordozzák, mintegy szublimálják annak a közösségnek a legfontosabb jegyeit, jellemzőit, sajátosságait, amelyből vétettek. Korokon, divatokon, irányzatokon felülemelkedve hirdetik az értékteremtő művészet öröklétét.” – írja róla Németh Júlia a 2002-ben megjelent monográfiában.