A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye, a székelyudvarhelyi főesperesi kerület, a Jó Pásztor Papi Otthon és a rokonság nevében adták hírül, hogy Bordi János szentszéki tanácsos, nyugalmazott plébános életének 71., papságának 43. évében szentségekkel megerősítve augusztus 21-én türelemmel viselt betegség után visszaadta lelkét Teremtőjének.
Isteni mesterét és egyházmegyéjét Segesváron, Mezőszengyelen és Pálpatakán szolgálta. Életének utolsó hónapjait a székelyudvarhelyi Jó Pásztor Papi Otthonban töltötte. Papi jelmondata: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád”, egész papi életét ez jellemezte.
Virrasztás az augusztus 23-án, pénteken délután 3 órától bemutatott gyászmise után lesz este 7 óráig a pálpataki templomban.
Temetése augusztus 24-én, szombaton 12 órakor a pálpataki templomban bemutatott szentmise után, a templomkertben lesz. A végtisztességet tevőket arra kérik, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le.
A Jóisten adjon örök nyugodalmat neki!
Kapcsolódó
Ft. Bordi János plébános úrral többször eredményesen működhettünk együtt. Most próbáljuk az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület archívumából előkeresni ezeket a szép találkozási alkalmakat.
Könyvbemutatót tartottunk Pálpatakán és Fenyőkúton
Adventi időszakban jártunk a Korondi Hegy tanyavilágában – Pálpatakán és Fenyőkúton
Annak idején (2018-ban), amikor sor került az Élő Székelyföld Füzetek atyhai, korondi, pálpataki és fenyőkúti számainak kiadására – amelyet a községi önkormányzat is szívesen támogatott – , hosszan elbeszélgettünk a főtisztelendő úrral, annak eredményeként írhattuk meg ezt az összefoglalót.
A templomról és a plébániáról
Bérmálás volt 1947. május 17-én, amelyen boldog emlékű Márton Áron püspökünk Korondra jött, s az volt az óhaja, hogy külön találkozhasson hegyi híveivel. Elore megbeszélték az egyháztanácsban ezt a dolgot. A püspök urat hintóval hozták felfelé. Az elso válunál találkozott a fenyokútiak és a pálpatakiak lovas küldöttsége a püspökkel és kíséretével.
Az akkori falufelelős, néhai Balázs Lajos bácsi köszöntötte, mondván, hogy igaz az, hogy a hegyiek közelebb vannak a Jóistenhez, de mégiscsak jó lenne, ha rendelne melléjük egy papot, és sokkal jobb lenne az ittlakóknak, ha külön plébániájuk is lehetne. Egy év múlva teljesedett is az itteniek óhaja, 1948. május 23-án érkezett meg Pálpatakára Juhász Antal plébános, aki 1950 júliusáig szolgálta az egyházközséget. Én vagyok a hetedik pap a két hegyen, 1986- ban helyeztek ide,s azóta itt szolgálok. Úgy gondolom, hogy innen megyek majd nyugdíjba.
Elodöm, Máthé Ferenc tizenkilenc éven át volt a plébános (1967 és 1986 között), csakhogy ő korondi volt, elvégezte a szolgálatot, és ment le a községközpontba a szüleihez, nem tartózkodott folyamatosan fent. Amikor én idejöttem, el kellett telnie legalább 3-4 hónapnak, amíg a hívek rájöttek arra, hogy helyben élő papjuk van, hogy itt folyamatosan muködik a plébániahivatal, s hogy én megkerülhetetlen tényező vagyok a hétköznapokban és ünnepekben egyaránt.
Érdekes módon 1948-ban Fenyőkúton templom épült, ide, Pálpatakára pedig plébánia, amely magába foglalt egy kis imaházat is. Olyan volt, mint egy kis ferences kolostor. A mostani ebédloben miséztünk. Kelet irányban 6 méterrel volt hosszabb. Hétköznapokon és az évközi vasárnapokon befértek ugyan a hívek, de ünnepekkor már gond volt, hiszen harminc ülőhelynél nem volt több, legfennebb ötvenen tartózkodhattak bent egyazon időben abban a helyiségben. Én már az első években emlegettem a híveknek, hogy templom kellene, csakhogy
az a korszak nem nagyon kedvezett az ilyen elképzeléseknek, el kellett jönnie az 1989-es fordulatnak. Akkor már a község, az erdészet is tudott segíteni. Végiggondoltuk, hogy mekkora templomot szeretnénk, megterveztettük.
Természetes, hogy fából készült templomra gondoltunk, hiszen itt ez a legkézenfekvobb nyersanyag. Az 1994-es búcsúra (június 29.) szerettük volna felszentelni, de az érsek úr csak egy hónappal késobb ért rá, úgyhogy erre az ünnepélyes alkalomra aztán 1994. július 24- én került sor.
Szóval minden fából készült ebben a pálpataki templomban. A csillárokat és az oltárt a helyi születésű, de ma Székelyudvarhelyen élő Fábián Árpád faragta, a stáció képeit pedig a farkaslaki Pakot Áron. Elektromos működtetésű az orgonánk, de van egy régi harmóniumunk, ami sokkal értékesebb. Egy marosvásárhelyi orgona-szakértő szerint a 19. század közepérol származik. Feltételezhető, hogy Korondról került ide, esetleg máshonnan is adományozhatták (ezt az első plébános, Juhász Antal nem írta be a domus historiába), mint ahogyan az igen gyakran megtörténik az erdélyi egyházmegyében, hogy a felszerelések és kegytárgyak – felajánlás vagy vétel útján – átkerülnek egyik településrol a másikra. Jó példa erre, hogy maga a Bertalan-napi búcsú is Korondról „jött fel” Fenyőkútra, hiszen korábban az ottani templom védőszentje Szent Bertalan apostol volt, Jézus szíve-búcsút az ottani templom újáépítésének idejétől fogva tartják (1911). Ugyanígy került fel a korondiak régi orgonája is, mert néhány évvel ezelőtt újat szereztek be.
A temetőben épített haranglábban volt egy harangunk, amelyet behoztunk az új templom tornyába. Ezt most Udvarhelyre vittünk javításra, mert megrepedt. Ferenczi Sándor teológiai tanárnak, aki korábban Korondon volt
plébános, van egy ide vonatkozó tanulmánya (Sóvidéki harangszó, Hazanéző, IV. évfolyam, 1993/2), amelyben a környék harangjaira vonatkozó kutatásait teszi közzé; tőle tudjuk, hogy ez a kis harang egyike a környéken a
legrégebbieknek (ha éppenséggel nem ez a legöregebb), hiszen köztudott, hogy 1848-ban, majd 1917-ben is rekviráltak el harangokat hadi célokra, s a miénk valahogyan átvészelte a háborús viszontagságokat és hozzánk került. Ezt 1792-ben készítették, majdhogynem száz évvel Pálpataka létrejötte előtt.
Ugyancsak megújult Fenyokút temploma is. Kívül belül jelentos javításokon esett át. Annak alapanyagát szintén a fa képezi. Ott két kedves hívem, Károly Jenő és Tófalvi D. László alkotott jelentőset. Különleges formájú bükkfa-törzsekből készítették el az Úr asztalát, a mellékoltárok, a kereszt talapzatát. Ugyancsak fenyokúti mesterek keze munkáját és leleményességét dícséri a templomkert bejáratához elhelyezett kötött székely kapu, amelyet a
Sóvidékre jellemző motívumok ékesítenek.
Úgy érzem, hogy van életerő ebben a két településben, s mintha kezdenének ráébredni az emberek arra, hogy értékes és termékeny életet lehet itt élni. Alsó- és felsotagozatos iskola muködik mindkét helyen, s ha szerény létszámúak is a szimultán osztályok – hiszen mindkét helyen össze kell vonni osztályokat, hogy tanítani lehessen –, s azért idonként egy-egy atal házaspár itt marad a hegyen, itt rak fészket.
Nekem még három évem van a nyugdíjig. Annyira megszoktam és megszerettem ezt a környezetet, hogy a továbbiakban is itt szeretnék maradni, kedves híveim között, ezeken a szép tájakon, ha a Jósiten is úgy akarja. És azután is.
A külön meg nem jelölt felvételeket Simó Márton készítette
