Emlékszünk még a 2012-es londoni olimpia megnyitójára? Ott is voltak erős jelenetek, az ott előadott élőképek aztán a valóságban is megjelentek: ahogy a fehér ruhás ápolók rohangálnak a fecskendőkkel a kórházi ágyak között. Aztán jött a kovid…
Itt, Párizsban is csupa tüneményes szimbólum, grandiózus sátáni végjáték, orgia, vonaglás. A sokszínűség jegyében terjesztett korcs, hedonista betegek reklámja, amit tévénézők milliárdjainak képébe tolnak. A maszkos, halált hozó lovas az apokalipszisből, a fehér királyné fejét levágják, az utolsó vacsora kigúnyolásában transzok és melegek fetrengenek, a Szajna hídján táncnak nevezett vonaglások az egyenlőség és testvériség jegyében.
Hát igen, minden, amit kért a megrendelő és a rendező. Mint az Euróvízión, a koncsiták és a nemtelenek, a woke-őrület megszállottjai diktálják a jóízlést s a divattrendeket az eleganciájára büszke franciáknál is.
Már az olimpia sem az olimpiai szellemiségről szól. Meggyalázva pont azon értékeket, amelyért valaha létrejött. És a Szajna mocskos vizéről ne is beszéljünk. Inkább képzeljünk el egy világot, ahol nincs mennyország, sem pokol, sem szenvedés. Ne vitázzunk a gravitációval, a biológiával és a magfizikával. Hiszen kényelmesebb örülni a halálnak, a megsemmisülésnek. A szabadelvű, istentelen ember azt is élvezi. Még Demjén is azt énekelte fiatalkorában, hogy „tudod nincs mennyország, de minden síron nő virág, várj, míg felkel majd a nap… De ha nincs mennyország, akkor hogy kel fel a nap? Honnan az élet? Mert vágyaink nem modelleznek, hanem reális énünkből fakadnak. Hacsak a bűn nem fertőzött meg túlságosan… Ha nincs mennyország, akkor te hogyan születtél? Honnan van az élet? Vagy csak azt szeretnéd, ne legyen? Mert akkor számonkérés, isteni igazságszolgáltatás sem lenne. Pedig lesz lesz felelősségre vonás a bűneidért is. Nem úszhatjátok meg büntetlenül a semmibe révedéssel és a perverz élvezeteitekkel. Mert pont a tisztaság, a béke, az örök boldogság utáni vágy árulkodik arról, hogy a fizikán túli világ létezik, és erről jelzést is adott. Amit ti kigúnyoltok, megvettek és el akarok most törölni. Ahogy a kommunisták akarták a múltat. Végképp. De aztán nem sikerült. John Lennon szerint képzeld el, hogy vallás sincs, tulajdon sincs—csak az emberi testvériség. Most meg a jogállamiság és az ajrópai értékek. Az mi?
Amikor David Martin vallásszociológus előadásokat kezdett tartani a vallásról a London School of Economics katedráján, kollégái azt mondták, semmi értelme egy olyan jelenséggel foglalkoznia, amely néhány évtized alatt úgyis magától el fog tűnni. Azt javasolták, szakosodjon inkább iparszociológiára. Ma már David Martin azt mondja: ha valami eltűnt Angliából, akkor az az ipar, nem pedig a vallás…
Nincs messze az idő, amikor az következő olimpián már nem az olimpiai himnusz csendül fel, hanem valami más.
Csak az a kérdés, hol lesznek akkor az európai keresztények?
Mindezek ellenére, volt azért érték is a megnyitón!
A hosszú ideje betegeskedő – és tulajdonképpen gyógyíthatatlan – Céline Dion visszatért Kanadából az óhazába, a közönség elé; erre az alkalomra, Edit Piaf „L’hymne à l’amour” című híres dalát énekelte az Eiffel-torony tövében a nyitóünnepségen. Igazi élmény volt!
