Pár nappal az iskolai félév kezdete előtt érdekesen megfogalmazott hírt olvastam egyik regionális lapunkban. A cikket a lap nevével írták alá, gondolom, azért, mert nincs olyan magyar újságíró, aki ezt saját neve alatt szerette volna megjelentetni.
Ezekkel a szabályokkal indulhat újra a fizikai oktatás – olvasható a címben. Már ezzel is két baj van a magyar nyelvhasználat szempontjából: a fizikai oktatás semmitmondó, erőltetett, valószínűleg az állam nyelvéből nagyon rosszul fordított szókapcsolat, olyan, mintha a szöveg szerzője a román főváros hungarológia szakán tanult volna meg magyarul. Ezekkel a szabályokkal… együtt, ezeket betartva – talán, így lehetne, írni, mondhatni magyarabbul. Mert az ezekkel együtt itt mintha csupán annyit jelentene: velük együtt… sétálva, beszélgetve, szóval ez a nyelvi pongyolaság bármilyen vagánykodó akart is lenni, nagyon rosszul sült el.
Egy újságírónak tudnia kell(ene), hogy azt a nyelvet, amelyet használ, nem ő alakítja, formálja kénye-kedve szerint, hanem neki (is) legfőbb kötelessége szabatosan, közérthetően fogalmazni. A nyegleségnek nincs helye a sajtóban.
Mutatjuk, hogy milyen szabályok betartásával működhetnek a tanintézmények – olvashatjuk a harmadik mondatban. Egy nyomtatott újság nem a tévéhíradók siketnéma jelbeszéddel mutatott műsora. Nem kell mutatni semmit, hanem úgy kell leírni, hogy magyar ember megérthesse. Ez a szókapcsolat lehet egy újságíró kelleténél sűrűbben, indokolatlanul használt kifejezése, ám ebben az újságcikkben egyáltalán nem lenne helye.
A mondatot követő kép aláírásában pedig jelenléti oktatásról esik szó. Miért vajon, létezik nem jelenléti oktatás is? A távoktatás ellentétét azonban a magyar anyanyelvűek nem nevezik általánosan jelenléti oktatásnak. Sejtjük, miről van szó, hiszen a napokban folyton erről hallottunk, olvastunk a hírekben. De akkor is… Miért nem lehet valamit a saját nevén nevezni? Tényleg annyira nehéz lenne?
Címkép: Napjainkportal.hu
P. Buzogány Árpád
A Szerkesztő megjegyzése
Olyan vélemények hangzottak el, egyes helyeken le is írták, azt javasolták bizonyos diákszervezetek, hogy mielőtt bevezetnék az analóg oktatást – ez ugyancsak újabb keletű kifejezés, a kovid mellékhatása, nyelvújítási aberráció – , előtte tartsanak egy héten át internetes felkészítést, amolyan ráhangolódás félét, hiszen a tanulók a járvány ideje alatt elszoktak a természetes körülményektől, és nem működik csak úgy a való világba történő „visszavadításuk”.
Ilyenformán a sajtó képviselőinek is lehetne tanfolyamokat szervezni, még mielőtt kiengednék írásaikat a virtuális és a valóságos térbe. Mert a nyelvi slamposság fertőz. És nincs védőoltás ellene.
