Élet-módSzékelyföldVidék

Bánja-e a székely? (23.1.) – Újszékely községben, a Székelyföld peremén

Az alsóboldogfalvi falukép változásairól és a lassú átrendeződésről

A megye és Udvarhelyszék dél-nyugati szegletében járunk. Ahogy elhagyjuk Székelykeresztúrt, itt mindjárt kissé tágasabb a Nagyküküllő völgye, enyhébbek, szelídebbek a domborzati formák. Azt tartják a helyiek, hogy itt van a megye éléskamrája, ami azt jelenti, hogy a földterületek kiválóan alkalmasak gabonatermelésre. Ez jól érzékelhető, még a felületes szemlélő számára is, hiszen a földterületeket nagyrészt művelik, s valóban kiterjedt búza- és kukoricatáblákat látni.

Ami pedig a településképet illeti, azt tapasztalja a látogató, hogy mivel nincsenek a kiterjedt erdőségek, amelyek fája építkezési alapanyagként szolgálna, a korábbi időszakokban is szívesen használtak követ és helyben égetett téglát. A hagyományos házak és csűrök – bár szerényebbek a két Homoród-mentén levőknél – formájuk, kivitelük révén már-már a közeli Szászföldön dívott régi építmények küllemére emlékeztetnek, de gyakran látni egyszerűbb régi hajlékokat is, olyan házsorokat, amelyek arra utalnak, hogy egykor itt letelepített jobbágyok, illetve zsellérek lakták. Jól szembesülhetünk azzal a ténnyel is, amely leszámol a tévhittel, hogy a székelyek kivétel nélkül szabad és birtokkal rendelkező kisnemesek lettek volna. Bögözön alul járunk jóval, itt már megéltek a bárók, a Nagyküküllőben pedig bőven volt márna is egykor.

A Benedek Elek Általános Iskola – Gálfalvi Gábor nyugalmazott igzagató-tanító elmondja, hogy a megyében ez az egyetlen alsó tagozatos iskola, amelynek nevet adtak – azért kapta a nagy mesemondó nevét, mert az évek során tanulóik számos versenyen szerepeltek Elek apó által írt mesékkel, és rengeteg díjat hoztak; tesizteletből nevezték el róla az iskolát

Etnikai és gazdasági átrendeződés

Újszékely község három településből áll. A községközponthoz két másik település tartozik, a tőle északra – Székelykeresztúr közvetlen közelében – elhelyezkedő Alsóboldogfalva, és a kissé félreeső Székelyszenterzsébet. Újszékely és Alsóboldogfalva egyaránt megközelíthető a 13C jelű műúton Héjjasfalva és Székelyudvarhely irányából. Viszont érdemes tudni, hogy, aki személygépkocsival kíván eljutni Székelyszenterzsébetre, annak ki kell mennie a megyéből, és Újszékely után, elhagyva a megyehatárt jelző táblát, észak irányban haladva, a 134A jelű megyei úton érkezhet meg az onnan 4 km-re található településre. Ott egy kicsit más világot fedezhetünk fel. Hamarosan eljutunk oda is.

Gálfalvi Gábor 41 éven át tanított Alsóboldogfalván – ma is aktív, gyakran jelentkezik a sajtóban különböző műfajú írásokkal

A főút mentén maradva, hogyha belenézünk az Alsóboldogfalva múltját taglaló feljegyzésekbe, mindjárt kiderül, hogy bár szerepel az 1332-as pápai tizedjegyzékben, hosszú ideig a fiatfalvi Ugron bárók zsellérfaluja volt. Másodlagos telepítésű, korábban nyugat irányban, a Torna-patak völgyében, a ma Kis-Görgénynek nevezett határrészben helyezkedett el, ahonnan a lakók egy tatárbetörést követően a Nagyküküllő jobb partján telepedtek meg. A helyi hagyomány az 1241-42-es „nagy” tatárjárásra utal, bár ennek kevés a valóságalapja, hiszen a következő évszázadokban – a török vazallusaként – számos „kis” tatárbetörés történt nálunk. Nem a Székelyföldre korlátozódott ugyan, de a legutolsó ilyen sajnálatos esemény a krími és dobrudzsai tatárok dúlása volt 1717-ben, amikor 20 ezer lovasból álló seregük pusztította végig Erdélyt, északon kijutva Máramaros és Magyarország területére is – Szatmárban 8 települést romboltak le – el az Észak-Alföldig, Nagyszekeres községig (ma Szabolcs-Szatmár-Bereg megye). Akkor történt Széken, akkor Szék városában (az egykori Doboka vármegyében, ma Kolozs megye), Szent Bertalan napján (augusztus 24.) az a vérengzés, amely után alig maradt életben 100 helyi lakos. Ennek a tragikus eseménynek az emléke napjainkig él, és nagyban meghatározta, hogy a székiek viseletében máig a piros és a fekete a domináns. Egyébként a tatárok sem úszták meg épp bőrrel ezt a kalandot, elvittek magukkal ugyan mintegy kétezer foglyot, de húszezres hadseregüknek több mint a fele elhullott a harcokban. A tatárok aztán 1774-ben elszakadtak a Török Birodalomtól, 1783-tól orosz fennhatóság alá kerültek, kánságuk megszűnt, így a tatároktól való több évszázados félelemtől végleg megszabadulhatott Európa.

A tornác nem volt annyira jellemző, mint Udvarhelyszék más falvaiban, ennek talán az lehet a magyarázata, hogy kevesebb fényőfa állt itt rendelkezésre, illetve a zsellér-állapot szerényebb életvitellel járt

Orbán Balázs annak idején nem időzött túl sokat a faluban, annyit jegyzett meg, hogy „sok vallású lakói boldog egyetértésben élnek; öt vallásfelekezetnek van e faluban temploma, úgymint: unitárius, református, katholikus, görög egyesült és nem egyesült.” Ez a felekezeti sokszínűség részben abból származott, hogy az eredeti lakosság – többségükben túlnyomórészt unitáriusok és reformátusok – mellé, mivel az Ugron-birtokon élő székely-magyarok jelentős része birtokvásárlással megváltotta magát a 19. század elején, a közeli Magyarfelekről román családokkal pótolta a munkaerőt. Ez a falu korábban Udvarhely vármegye része volt, ma a Maros megyei Héjjasfalva községben található, nevével ellentétben román többségű település, közúton mintegy 12 km, légvonalban azonban csak 5 km távolságban, Fiatfalvától délre fekszik, Szederjes szomszédságában. A földbirtokos két templomot, görög katolikust és görögkeletit építtetett az akkor betelepedők számára. Innen ered az Orbán által említett vallási sokszínűség. Ez mára megszűnt. Létezik ugyan a görögkeletieknek egy kis temploma – 1992-ben lebontották, majd 1999-ben újjáépítették, többnyire búcsúk alkalmával használják –, a római katolikusok pedig a szomszédos Újszékelyen vagy Székelykeresztúron vehetnek részt az igehirdetéseken. Gálfalvi Gábor nyugalmazott igazgató-tanító, helytörténész szerint – ami valóban tény – az utóbbi másfél évszázadban a románok elmagyarosodtak, olyannyira, hogy eredeti vallásukat is elhagyták, többnyire az unitáriusokhoz csatlakoztak, de házasságok révén a református gyülekezetet is gyarapíthatták. Erre vonatkozó statisztikát soha nem készítettek. A helyiek számon tartják ugyan, hogy köztük jelentős a román származásúak aránya, de ennek ma nincsen különösebb jelentősége, az alsóboldogfalviak zömének anyanyelve a magyar.

Megérkezett ide is a fogyasztói társadalom több átka és áldása is

Viszonylag új jelenség a „sátoros cigányok” beköltözése, akik viseletük és életvitelük szerint is elkülönülnek. Ez az egyre markánsabb etnikai csoport – a helyiek 33 családot emlegetnek – beszélik valamelyik roma dialektust, de többnyire ők is magyar anyanyelvűeknek tartják magukat, bár az egymás közti kapcsolattartásban cigányul beszélnek.

Ha átnézzük a népszámlálási statisztikákat, akkor látható, hogy 1850-ben az 598 helyi lakosból 139 román és 459 magyar – a felekezetek szerinti megoszlás pedig így alakult akkor: 69 ortodox, 70 görög katolikus, 2 római katolikus, 200 református és 257 unitárius –, 1910-ben a 710 lakosból már csak egy fő vallja románnak magát –, de ekkor 51 ortodox és 10 görög katolikus él itt. A hagyományos felekezeti hovatartozás már nem jelenti automatikusan azt, hogy csak bizonyos „bevett” egyházhoz tartozhatnának a magyarok vagy a románok. És működik az átjárhatóság identitás szintjén is. 1930-ban a 777 lakos közt már négy etnikum jelenik meg: 731 magyar, 8 román, 32 cigány és 6 zsidó. 1941-ben 755 lakosból 23 román, 668 magyar, egy német és 63 egyéb nemzetiségű – nem mellékes, hogy a második bécsi döntés értelmében Alsóboldogfalva Románia része maradt, ezzel is magyarázható a románság számbeli gyarapodása –; aztán 1966-ban 699-en lakják, ebből 12 román, 649 magyar, egy német és 23 cigány. Folytatódott tehát ekkor és be is fejeződött a románok asszimilációja a székely-magyar többségbe. A rendszerváltás utáni első népszámláláskor (1992) 777 főt írtak össze ebből 8 volt román, 20 cigány és 749 magyar.

Nem mellékes az sem, amit Sepsiszéki Nagy Balázs említ 2000-ben, „a helybeli I-IV. osztályos iskola három osztályába (feltételezhető, hogy akkor egy évjárat kimaradt) 42 gyermeket írattak be, akik közül 18 cigány nemzetiségű.” Az ErdélyStat – igaz ugyan, hogy községi szinten, együtt kezelve a három települést – 1377 főre becsüli itt a romák lélekszámát, amely a 2644 főnyi összlakosság 52%-a. Ezek szerint ebben a kisrégióban komoly etnikai átalakulás zajlott le az utóbbi húsz esztendőben, amely betelepedés és identitásvállalás által körvonalazódott, de még napjainkban is tart. Nyilvánvaló, hogy ez gyarapodás a településképen is megmutatkozik. Ejtsünk azonban itt pár szót arról is, hogy – szintén községi szinten – megjelent egy 16 fős pünkösdista, egy 19 fős baptista közösség, míg 5 főt felekezeten kívülinek tartanak számon, 24 lelket „egyéb” felekezethez sorolnak. (Ez az adatsor viszonylag régi, 2011-es kutatásokra alapoz, de helytállónak tűnik, hiszen bemutatja azt a tendenciát, amely továbbra is érzékelhető.) Ottjártunkkor megkérdeztünk egy járókelőt a vallásáról, aki erre azt válaszolta, hogy „pentikosztál”, majd rövid gondolkodás után helyesbített: „ejszen pünkösdista”. Ebben felismerni véltük az újkeresztény vallások sajátos „multikulturalitását”, amely feloldja, vagy egybemossa a nyelvi és az etnikai határokat. A romák különböző rétegei – ezen belül a „sátorosok”, a „szőnyegesek” és a „házicigányok” – az Európai Unióhoz való csatlakozás után először találkoztak a kapitalizmus által felkínált lehetőségekkel és a korábban sosem tapasztalt anyagi gyarapodással. Vannak jól körülhatárolható tevékenységek (külföldön vállalt mezőgazdasági vagy ipari munka), de olyan tevékenységek is, amelyekről keveset tud a társadalomkutató (más országokban meglévő szociális juttatások igénybevétele, határokon átívelő kereskedelem, a szürke-gazdaságban való jelenlét és a multilever-marketing vándorkereskedelemmel ötvözött változata). Ez az állapot jól tükröződik az építkezési kedvben és -hajlandóságban is, amellyel jórészt egymást kívánják túllicitálni a romák.

Az unitárius templom és környezete

Ugyancsak községi szinten – falvankénti bontásban nem jutott el hozzánk még kimerítő adatsor – elmondható, hogy a teljes közigazgatási területen (39,8 km²), amelyből 1440 hektár szántó, 2030 hektár legelő és gyümölcsös, erdő mindössze 2,7 hektár, a 917 háztartásban (2017-es adat) élő 2644 lakos aktív korú rétegének 44%-a valamilyen kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozásban dolgozik, 24% az iparban, 12% (szellemi és egyéb)szolgáltatással foglalkozik, 20% pedig az építőiparban tevékenykedik. A gazdálkodás – bár sokan tartanak állatokat, egyénileg vagy valamilyen közösségi formában művelik a földjeiket és igénybe veszik a földalapú, illetve az állatok után járó támogatásokat – egyszerűen nem jelentkezik a hivatalosan elérhető kimutatásokban. Ami említendő még: tíz év alatt az egy főre jutó saját havi jövedelem 130 lejről 433 lejre emelkedett (2009-2019). Összehasonlításként: ez a mutató Korond községben 252 lejről 575 lejre növekedett, Etéden 173-ről 422-re, Székelyudvarhelyen 839-ről 1420-ra, Kolozsváron 1220-ról 2178 lejre.

A változó faluképről

Általában jellemző a városokhoz közelebb fekvő települések arculata hamarabb szenvedett el „urbánus” változásokat. Nyilvánvaló, hogy Alsóboldogfalva esetében is így történt, hiszen a létezett szocializmusban működő gyárak foglalkoztatták a lakosság egy részét. Többnyire kétlaki életet éltek az itteniek. Ez az életforma anyagilag is kifizetődőbb volt, sokkal biztosabb jövedelmet és nyugdíjat biztosított a benne résztvevőknek. A termelőszövetkezet is (1959 és 1990 között létezett) viszonylag eredményesen működött. Akik igényelték, arra is volt lehetőség, hogy közösen, kvázi kalákában, sorra felújíthassák a tagság lakóházait. Ennek a módszernek a nyomaival, amely a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben működött, több udvarhelyszéki faluban is lehet találkozni: a szövetkezet biztosította önköltségi vagy kedvezményes áron az anyagot – téglát, cserepet, asztalosmunkát –, a mesterek „norma fejében” dolgoztak, a segédmunkát pedig a család, illetve a szomszédság és a rokonság biztosította. Így alakult át több tucatnyi hagyományos bennvaló. Általában „vinklis” házak épültek, amikor az utcafronton két ikerablakos szoba helyezkedett el, a régi, a hagyományos lakófelület pedig az „L” alak udvari meghosszabbításában folytatódott. Az ivóvizet egyénileg fúrt kutakból vételezték, így az állatállomány ellátása mellett arra is volt lehetőség, hogy – igény szerint – fürdőszobákat és folyóvízzel ellátott konyhákat alakítsanak ki.

A református templom és parókia

Az építkezési „felszabadultság” a rendszerváltás után következett be. Egyrészt a helyi romák, de hasonló módon a székely-magyar lakosság körében is. Bár mutatkozna lehetőség helyi eredetű anyagok beszerzésére is – a közelben az elődök téglát és cserepet egyaránt állítottak elő saját szükségleteikre, de a szászok is szívesen vásárolták, mert időtálló termékeknek bizonyultak, sőt, hasonlóan a korábbi gyakorlathoz, amikor szekerességgel, cserekereskedelem útján jutottak kiváló minőségű fűrészáruhoz Udvarhelyszék-Hegyalja falvaiban, Zetelakán, vagy Kápolnásfaluban, ez a módszer is folytatható lenne. Csakhogy időközben megjelentek a modern építőanyagok. A külföldi tulajdonú gyártók telephelyei itt is viszonylag közel vannak, a kereskedők szívesen kiszállítják a megrendelt anyagokat, amelyek révén korszerű és tájidegen házak építhetők, illetve „szerelhetők össze”, hiszen ezek, akár a legó játékok elemei a világ bármely pontján összeállíthatók, anélkül, hogy bár egy-egy barátságosabb helyi motívumot tartalmaznának. Ez a jelenség Alsóboldogfalván a többrétegű lakosság receptivitása és a két- vagy több-laki életmód, újabban a vendégmunka során gyűjtött információk jóvoltából erősebbnek látszik, mint másutt. Ami jelentékeny változást hozhat, az az alapanyagok érezhető drágulása. Ebben az évben egyes építőanyagok ára a teljes mértékben külföldi termékeket forgalmazó lerakatoknál 20-40%-al emelkedett. Vonatkozik ez a vas- és üvegárura, téglára, cementre, cserépre és szerelvényekre egyaránt.

Ilyen házakban éltek a módosabb családok

Most, az építkezési szezon kezdetekor a kereskedők annyira naprakész árakkal számolnak, hogy a későbbi időpontokra vonatkozó rendeléseket csak akkor veszik fel, ha a kliens tudatában van annak, hogy további drágítással kell számolnia. Ez az állapot nem múlik el következmények nélkül, hatással lesz a kivitelezőkre, a többi szegmensre és az ingatlanpiacra egyaránt. Valószínűsíthető, hogy ez is a koronavírus-járvány egyik hozadéka, amely a világ számos pontján a termelés időszakos leállásának, a logisztika lassulásának a következménye. Az itt tetten érhető lokális problémákat és a járvány következményeit még nem mértük fel. Az adatgyűjtés zajlik. Az egyenleget majd a következő hetekben vonhatjuk meg, amikor a két szomszédos település, Újszékely és Székelyszenterzsébet is sorra kerül.

A szerző felvételei

Simó Márton

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb